Húsvéti skót tojás

Elkészítési idő:1 óra
Adagok:4
Nehézség:nehéz

Valamiért a skót tojás régi kattanásom. Ki tudja, talán azért, mert sehol nem futottam még bele, s emiatt egy nem mindennapi, nehezen elérhető, ünnepi fogásnak élem meg. Persze, ha már a tányéron díszeleg, az önmagában is egy örömünnep, hiszen akkor már túl vagyunk mindenen: a meglehetősen lágyra főzött tojások meghámozásán és darált húsba gyömöszölésén. De a félbevágás után kicsorduló, mennyei tojássárgája minden nehézséget felülír. Bor nélkül csak erős idegzetűek vágjanak bele! De mindenképp próbáljátok ki, hiszen húsvét van és beleillik a tematikába. Ráadásul isteni finom, eléggé cuccos és laktató kaja!

Skót tojás hozzávalói

  • 400 g darált marhahús
  • 4 tojás (de inkább 6)
  • 1 evőkanál mustár
  • só, bors
  • fűszerek ízlés szerint: pirospaprika, fokhagymapor, kömény, petrezselyem, snidling stb (én fasírt fűszerkeveréket használtam)
  • olaj a sütéshez (sok)

Hozzávalók a panírhoz

  • liszt
  • tojás
  • zsemlemorzsa

Skót tojás elkészítése

A marha (vagy igazából bármilyen darált) húst keverjük össze a kanál mustárral és a fűszerekkel.

A skót tojás elkészítésének egyik sarkalatos pontja a tojás főzése. Ha azt szeretnénk, hogy a tojás sárgája sütés után is folyékony legyen, akkor óvatosan tegyük őket a felforralt, gyöngyöző vízbe, majd pontosan 6 perc elteltével vegyük le a tűzről, öntsünk rá hideg vizet, és hűtsük le a tojásokat.

Nálam hámozás közben elfogyott a bor egyik fele, és szét is trancsíroztam néhány tojást. Mivel elég lágy volt a szerkezetük, a tojáshéj pedig nagyon ragaszkodott, így bele-beletéptem néha és kifolyt a sárgája. Szóval inkább főzzetek ti is több tojást, a selejtet pedig jóízűen lapátoljátok be.

A beízesített húst 4 adagra osztjuk. A gombócokat 2 fólia között kilapogatjuk, majd a lepények közepére ültetünk 1-1 tojást, amit előzőleg kicsit leitattunk papírtörlővel. Ezután megpróbáljuk a tojásokat beborítani a hússal, és beledolgozni a gombóc közepébe.

És itt fogyott el a bor másik fele. Mivel a tojások még mindig irtó lágyak, a tojásos közepű húsgombóc elkészítése közben is könnyen kiszakadhatnak. 2 idegösszeomlás után majdnem kivágtam az egészet az ablakon, de a bor ismét segített a munkában! Már nem érdekelt, hogy defektesek lettek a skót tojások.

Itt nem árt újratölteni, hisz egy klasszik panírozás következik, csak emelt szinten, most már berepedező húsbundás tojásokkal. Én a fél konyhát és magamat is bepaníroztam, öröm volt utána takarítani!

A panírozott skót tojásokat forró olajban 6 perc alatt aranybarnára sütjük, és továbbra is óvatosan bánunk velük, mint a hímes tojásokkal. Papírtörlőre helyezzük őket, és jöhet a tálalás.

Skót tojás tálalása

Én most (ha már itt a tavasz) salátaágyra ültettem a skót tojásokat. A zöldségeket előtte meglocsoltam tejszínnel hígított tormakrémmel (csak úgy gondolom formán, hogy ne legyen túl erős a torma), friss, házi kalácsot szervíroztam mellé, és a maradék fehér bort.

Jó étvágyat és kellemes húsvétot kívánok!

Gere & Schubert – IRSAI OLIVÉR 2020

A mostani alkalommal egy könnyed, gyümölcsös fehérbor, a Gere & Schubert Irsai Olivér segített a főzésben. Bár az ételbe nem kívánkozott a bor, a szakácsba viszont annál inkább. (Nagy volt az ijedtség…) Tálalásnál is jól szolgált ez az illatos borocska, remek kísérője volt ennek az ízes, húsvéti fogásnak.

Az ígéret: “Fajtára jellemző illatintenzitás, parfümös, édes szőlővirágos jegyek, melyet citromfű, mandarin és lime tesznek izgalmasabbá. Határozott savak hordozzák az aromákat, kóstolva zöldfűszerek és citrusok dominálnak, majd egy közepesen hosszú lecsengéssel zár.”

Az ítélet: Klasszikus irsai, de nem erőszakosan gyümölcsös, kicsit valóban citrusos és savas. Tényleg ízlett, bármikor újravenném. Hamar elfogyott.

Bor: Gere & Schubert
Irsai Olivér 2020 11,5% V/V
Ízvilág: Könnyed, citrusos gyümölcsözön
Ítélet: ***** Ár-érték arányban kiváló, minőségi bor